Londoni Kő

About Londoni Kő

A londoni kő egy ókori eredetű nevezetesség, szabálytalan alakú mészkőtömb, lényegében egy határkőtöredék. Az évszázadok során a London Stone szimbolizálta a City of London szuverenitását, önkormányzáshoz való jogát. Itt hozták a döntéseket, a helyi törvényeket, itt tették le az esküket, néha szertartások kíséretében nagy tömegek előtt. A kő jelentősége az idők folyamán csak erősödött és mint ilyen, védett. Eredeti rendeltetése és annak keletkezési dátuma ismeretlen, de a feltételezések szerint több mint 3000 éves és druida, vagy még gyakrabban vélik úgy, hogy római eredetű. A kutatók leginkább azt valószínűsítik, hogy egy valaha sokkal nagyobb méretű mérföldkő vagy egy magas státuszú római kori épület maradványa volt, amely évszázadokon keresztül Londonban, a mai Cannon Street közepén állt. A rómaiak alapította Londinium központját jelölték vele és ettől a kőtől mérték Britannia-szerte a távolságot. Egykor ezt az ereklyét mitikus tisztelet övezte és vallási, jogi, polgári, okkult és szimbolikus jelentősége, egyfajta városvédő szerepe lehetett. Jelenleg a Museum of Londonban látható. TörténeteA kő első ismert írásos említése egy 1100-ban kelt dokumentumban olvasható, amelyben a canterburyi székesegyház tulajdonában lévő ingatlanok felsorolása között, megtalálható a Londenstane név. 1198-ban készített térképeken mérföldkőként említik, mint Lonenstane vagy Londenstane. A kővel kapcsolatos nevezetes esemény, amikor Jack Cade, az 1450-es király elleni lázadás vezetője, miután csapataival megérkezett a fővárosba, magát lordkormányzónak nevezte ki úgy, hogy nem a kőnél tette le az esküt. Egy 16. században íródott történet azt tartja, hogy az ereklye szimbolikus középpont volt, ahonnan a római Britanniában minden távolságot mértek.

Londoni Kő Description