Waczak Szálló

About Waczak Szálló

A Waczak szálló egy angol helyzetkomédia, melyet a BBC készített és először a BBC2 sugárzott 1975-ben. A történet a kitalált Waczak szálló nevű hotelben játszódik, mely egy devonshire-i városban, Torquayben található, az „angol riviérán”. Annak ellenére, hogy csak 12 rész készült, a későbbi hasonló sorozatokra gyakorolt hatása máig tart. A sorozatot John Cleese és Connie Booth írta, akik a főbb szerepeket is játszották. A 12 részt két szériában adták le: az elsőt 1975-ben, melynek producere és rendezője John Howard Davies volt; a másodikat 1979-ben, ennek a producere Douglas Argent, rendezője pedig Bob Spiers volt. Háttér és inspirációA sorozat létrejöttét megelőzően az angol tengerpart panziói és tulajdonosaik vonalasságukról és meg nem alkuvásukról voltak ismertek. Cleese a cégén keresztül több személyiségfejlesztő videokazettát is megjelentetett, amelyeken a céges szigor és a vendégbarát kiszolgálás között feszülő ellentétet parodizálta. A Waczak szálló ötlete akkor született meg, amikor a Monty Python csoport egy ízben megszállt a torbayi Gleneagles Hotelben. Cleese és Booth a Python műsor felvétele után a hotelben maradt. A tulajdonos, Donald Sinclair nagyon modortalan volt, a kérdésre, hogy mikor érkezik a következő városba induló busz, odahajított egy menetrendet, Eric Idle ottfelejtett bőröndjét pedig a kerti fal mögött helyezte el, attól tartva hogy esetleg bombát rejt (egy ketyegő ébresztőóra volt benne). Kritizálta az amerikai Terry Gilliam étkezési szokásait is, aki szerinte túlságosan is amerikai módon evett (előre felvagdosta a húst, majd a darabokat villával felcsipegette). Feltehetőleg ez utóbbi incidens adta az ötletet ahhoz, hogyan viselkedjen Basil a „Waldorf Saláta” című epizódban az amerikai vendéggel.

Waczak Szálló Description

More about Waczak Szálló

Waczak Szálló is located at London, United Kingdom
http://www.fawltysite.net