Mary Celeste

About Mary Celeste

A Mary Celeste amerikai kereskedelmi vitorláshajó volt, amelyet 1872. december 4-én találtak meg elhagyatva az Azori-szigetektől keletre. A kísértethajón senkit sem találtak, a legénysége nyomtalanul eltűnt. A New Yorkból Genovába tartó hajó jó állapotban volt, és készletekkel is fel volt szerelve. Denaturált szeszből álló rakománya is érintetlen volt, a mentőcsónakja azonban hiányzott. Hajónaplójában az utolsó bejegyzés kilenc nappal korábbról származott. A hajón utazók sohasem kerültek elő. A hajót eredetileg Kanadában építette egy kereskedői csoport, és az Amazon nevet kapta, megépítése után kereskedőhajóként állt szolgálatba. Pályafutása elég szerencsétlenül kezdődött, mert akkori kapitánya még az első útja előtt betegségben meghalt. Miután 1867-ben zátonyra futott, amerikaiak vásárolták meg, kijavították, és Mary Celeste néven ismét kereskedelmi szállításokat végzett. Megtalálása után a bírósági meghallgatás nem tudta kideríteni, hogy miért hagyta el a legénysége. Számos elmélet született a lázadástól a kalóztámadáson, biztosítási csaláson és az alkoholgőzök berobbanásán át a víztölcsérig vagy tenger alatti földrengésig, de teljes egészében egyik sem tudta megmagyarázni a hajó állapotát. Még az óriáspolipokat és a földönkívülieket is megpróbálták felelőssé tenni. Az eset sokáig izgatta a nagyközönség fantáziáját, sokszor szerepelt az újságokban, könyveket írtak róla, filmeket rendeztek történetéből. A Mary Celeste az egyik legismertebb kísértethajóvá vált.

Mary Celeste Description

More about Mary Celeste

Mary Celeste is located at Belfast

Similar Listings

Chauffeur Ni
07725099404
5 star rating
18
Mourne Mountains
Newry
4.5 star rating
Belfast City Party Buses
08000234955
4 star rating
17
Sunny Beach Work Abroad 2020
Belfast
5 star rating
15