Erzsébet Híd (Budapest)

About Erzsébet Híd (Budapest)

Az Erzsébet híd Budapest egyik közúti hídja a Dunán, amely az V. kerületet köti össze az I. kerülettel. Az eredeti Erzsébet lánchíd a magyar hídépítő mérnökök és a hazai ipar egyedülálló teljesítménye volt. Átadását követően csaknem negyed századig rendszerében világrekorder, hetven éven át Duna-rekorder, és az egyetlen olyan híd, amely a folyót -es középnyílásával mederpillér nélkül ívelte át. A világ első, konstrukciójában sok újat hozó, acélpilonos lánchídja volt. A híd a második világháború áldozatává vált: 1945 januárjában a visszavonuló német csapatok felrobbantották. A helyette épült, 10 méterrel szélesebb kábelhidat 1964-ben adták át. A régi híd (''1903-1943'')Létesítését az 1893. évi XIV. törvénycikk rendelte el a Ferenc József híd építésével együtt (Eskü téri és Fővám téri hidak). A két hídra együttesen kiírt nemzetközi tervpályázaton 74 pályaterv érkezett be, ezek közül 53 vonatkozott az Eskü téri (a későbbi Erzsébet) hídra. A tervezők közül 41-en oldották meg az áthidalást egyetlen nyílással, 36-an az eskütéri, 5-en a Fővám téri hídnál. A 74 pályázó közül 15 volt magyar, a többiek közül legtöbb amerikai volt (16), többen voltak olaszok, osztrákok, németek és franciák. 1898 és 1903 között épült, nem sokkal a Ferenc József nevét viselő híd (ma: Szabadság híd) után. Az időközben Genfben merénylet áldozatául esett Erzsébet királynéról nevezték el.

Erzsébet Híd (Budapest) Description

More about Erzsébet Híd (Budapest)

Erzsébet Híd (Budapest) is located at Cambridge, Cambridgeshire